4 perc olvasási idő

Elbújtam a világ elől, és rátaláltam valamire

Legutóbb teljesen beleszerettem a Feelmore Pusztakisfaluban található szálláshelyébe, és tényleg azt gondoltam, azt az élményt nehéz lesz felülmúlni. Aztán ismét lehetőségem nyílt ellátogatni hozzájuk, ezúttal Karancsaljára, és kiderült, hogy mégis lehet. Pihenni érkeztem. Szerettem volna egy kicsit elbújni a világ elől, aludni, sétálni, csendben lenni, és két napig lehetőleg semmivel sem foglalkozni. Ehhez képest szinte folyamatosan azt éreztem, hogy alkotni szeretnék. Írni, fényképezni, videózni, és valahogy megmutatni másoknak is mindazt a csodát, amivel ott találkoztam. Nem azért, mert dolgozni akartam. Egyszerűen annyi minden fogott meg, hogy nem tudtam csak úgy megtartani magamnak. Folyton azt éreztem, hogy ezt másoknak is látniuk kell.

A karancsaljai ház teljesen más volt, mint a pusztakisfalusi. Annak ellenére, hogy belülről megszólalásig hasonlítottak. Szinte hátat fordított a falunak, a teraszról pedig egyenesen az erdőre lehetett látni. Előttem egy gyönyörű tölgyes, körülöttem csend, és az az érzés, hogy itt tényleg megszűnik minden más. Nem hallottam autókat, nem kellett sehová mennem, és nem történt semmi, ami kizökkentett volna. Csak ültem a teraszon, néztem a fákat, és hallgattam az erdőt. Már ettől is éreztem, hogy lassan elengedem mindazt, amit magammal hoztam. Aztán ott volt a számomra legszürreálisabb részlet – természetesen a szó lehető legjobb értelmében -, egy hatalmas kültéri rézkád az erdő közepén.

Régi és talán egy kicsit furcsa vágyam teljesült azzal, hogy este egy kád forró vízben ülve nézhettem egyszerre a csillagokat és az erdőt. Egy idő után lekapcsoltam a hangulatvilágítást is. Egyrészt sokkal jobban lehetett látni az eget, másrészt nem akartam, hogy a fény zavarja a vadat. Milyen jól tettem. Miközben ott ültem a vízben, szarvasok sétáltak el mellettem a fák között. Csak figyeltem őket a sötétből, és közben próbáltam felfogni, hogy ez tényleg megtörténik. Nem mentem közelebb hozzájuk, nem próbáltam odacsalogatni őket, csak hagytam, hogy tegyék a dolgukat. Nem valamilyen megszervezett programot néztem, egyszerűen csak jókor voltam jó helyen, csendben. Azt hiszem, ennél nekem valóbb pillanatot nehéz lett volna kitalálni.

Ha jobban belegondolok, talán van valami kicsit hátborzongató abban, hogy éjszaka egy kád vízben üldögélek az erdő szélén, egy alig lakott környéken. Én viszont mindig azt mondom, hogy az erdőben nem az állatoktól kell félni, hanem az emberektől. Egyébként itt annyira nyugodtnak és biztonságosnak éreztem mindent, hogy eszembe sem jutott ezen aggódni. Másnap természetesen az erdőt is bejártam. Láttam rókát, őzeket és szarvasokat, és pontosan úgy kapcsolódhattam ki, ahogyan a legjobban szeretek. Szinte csak a természet vett körül. Az erdőben valahogy mindig megváltozik a figyelmem. Lassabban megyek, többet hallok, észreveszem az apró mozgásokat, a nyomokat és a fényeket. Olyan részleteket is meglátok, amelyek mellett máshol valószínűleg gondolkodás nélkül elmennék.

A Feelmore Karancsalja egy apró, meghitt erdei ház a Cserhát ölelésében. A fák között bújik meg, van egy hangulatos faterasza, benne a jakuzzi és az a bizonyos szabadtéri rézkád, én mégsem csak ezek miatt szerettem meg. A Feelmore szállásain minden alkalommal azt éreztem, hogy valóban várnak, pedig az érkezéstől a távozásig egyetlen emberrel sem kellett találkoznom. Minden szükséges információt időben és pontosan megkaptam telefonon és e-mailben is. Végig tudtam, mi a teendőm, és teljes nyugalomban és zavartalanul érkezhettem meg. Számomra ez a fajta diszkréció egyáltalán nem jelentett személytelenséget. Éppen ellenkezőleg, kifejezetten figyelmes és jól átgondolt vendéglátásnak éreztem. Mindenről tájékoztattak, minden segítséget megkaptam, amikor szükségem volt rá, közben mégsem zavarták meg az elvonulásomat.

Engem leginkább az erdő közelsége fogott meg. Reggel a tölgyes látványára ébredtem, a szarvasokat nézve ittam a kávémat. Napközben sétáltam, fényképeztem, vagy csak kiültem a teraszra, este pedig beleültem a forró vízbe, lekapcsoltam a fényeket, felnéztem az égre, és figyeltem, megmozdul-e valami a fák között. Nem volt szükségem hosszú programlistára. Éppen az volt jó, hogy nem kellett folyamatosan történnie valaminek. Volt időm figyelni, gondolkodni, alkotni, és egyszerűen csak jelen lenni.

Pihenni és elbújni érkeztem Karancsaljára, végül mégis azzal az erős érzéssel távoztam, hogy meg szeretném mutatni a világnak mindazt a szépséget, amivel a természetben találkozhat. Nagyon hálás vagyok a csapatnak, hogy ezt a csodát megteremtették. Ha szereted az erdő közelségét, valódi csendre vágysz, és nem egyszerűen egy szálláshelyet keresel, hanem olyan élményt, amely még sokáig veled marad, akkor ezt a helyet érdemes felírnod a listádra. 

További bejegyzések

4 perc olvasási idő

Az egyszerűség és fenntarthatóság új korszaka. Ha valaha is álmodoztál egy olyan otthonról, ami nemcsak kicsi, de tele van lehetőségekkel, akkor a tiny házak világát neked találták ki! De honnan is indult ez a különleges mozgalom, és miért lett ennyire népszerű az utóbbi években?

2 perc olvasási idő

Az egyszerűség és fenntarthatóság új korszaka. Ha valaha is álmodoztál egy olyan otthonról, ami nemcsak kicsi, de tele van lehetőségekkel, akkor a tiny házak világát neked találták ki! De honnan is indult ez a különleges mozgalom, és miért lett ennyire népszerű az utóbbi években?

LEGFONTOSABB SZÖVETSÉGESÜNK:
ECO TINY HOUSE

WELLNESSPARTNERÜNK
A SPATREND

MOBILITÁSPARTNERÜNK
A BUDAPEST MOTORS

HANGULATFELELŐS:
SAUSKA

FELSŐOKTATÁSI PARTNERÜNK
PANNON EGYETEM

A MEGHITT PILLANATOK FELELŐSE

KÁVÉMESTERÜNK

HIGIÉNIAI PARTNERÜNK

SÖRFELELŐSÜNK